Nagyon hálás vagyok a 3 feliratkozómnak, de bocsánatot kell kérnem amiért ilyen későn hoztam ezt a részt. Sok mindent tervezek bele ebbe a történetbe, úgyhogy ez még csak a kezdet kezdete lesz, de remélem azért tetszeni fog ez a rész.
Jó olvasást és várom a visszajelzéseket! :)
A régi és dohos edzőtermünk irgalmatlan szag egyvelege belemászik az orromba, szinte összecsavarja azt. Megfeszült izmaim mereven tartják egybe a szétesni készülő testemet.
Magam előtt horizontban hallom a tenger morajlásait, a hullámzást ami egyre jobban közeledik felém, a mellettem lévő sziklák mégis megvédenek, felfogják Poszeidón mérhetetlen dühét, ami felém irányul.
- Mi van te kis puhapöcs? Félsz, hogy meghalsz?- hagyom, hogy hátulról megközelítsenek a düht árasztó kimondatlan mondatok. Nem kell kimondani ahhoz, hogy megértsem miért is állok itt, egy szikla tetején méghozzá velük együtt. De hisz tudom, hogy úgyis ezt mondanák, nem?
A lában odaégett a földbe és eltaszít attól, hogy szembeforduljak velük, a régi barátaimmal.
Ha még mondhatom ezt...
- Miért nem ugrasz le? Mi megtettük értettek, ti mégis elfeledtettek minket.
Az előttem fekvő tenger hirtelen homályossá vált, majd csak egy kék folt éktelenkedett a szemem előtt. Izmaim végleg felmondták szolgálatukat és kényszerítettek, hogy összeesek. A hideg és kemény talaj belevésődött a bőrömbe és szétszakította a nadrágom anyagát. Libabőrös lettem- még ha a nap egyenesen rajtam tartotta forró napsugarait- nem éreztem ebből semmit, csak a hideget ami végigsepert a testemtől kezdve a lelkem mélyéig. Olyan volt ez, mint egy hideg zuhany, egy csap amiből csak a bűneim folynának le.
- Most legyen nagy pofád!- egy váratlan nyomást érzek meg a vállamon, amitől előreesek és arcom látva kárát ebben, felhorzsolódott. Az iménti hang, most már hangosabban és valódibbnak csengett a fülemben, nem akarom beengedni őket, de mégis utat tőrnek kiáltozásaik.
Mert hallom őket,- a kínt és a szenvedést ami belőlünk árad.
- Takarodjatok innen!- üvöltöm, de úgy érzem mintha közben valaki a torkom után nyúlna és erősen ráfeszítene. Fulladozva köpöm ki a nyálamat egyenesen a koszos és mocskos földre, amin szétterülve táncolnak a homokszemcsék. Levegő után kapirgálva szívnám be a levegőt - amiben még jobban megérződik az izzadtság a félelem és a vér szaga,- de abban a pillanatban mégsem számít, nem érdekel semmi, csak azt hogy oxigént tudjak juttatni az összepréselődött tüdőmbe.
- Milyen érzés megfulladni?- a hang belevágott a szívembe majd még erősebbé tette a szorítást.
Körmömet belevájom a talajba, olyan erősen karmolom azt, hogy sikerül felsértenem ujjaim végét.
Iszonyatosan fájt, a két tenyér égette a nyakamat és minden egyes mozdulatomnál jobban szorította a torkomat.
- Kér...l...ek - minden hang keservesen lassan morzsolta végig az összeszűkült légcsövemet, már azt hittem hogy túl halk voltam ahhoz, hogy meghallják könyörgésem, de hirtelen a szorítás abbamaradt és elengedve a földre löktek.
Pár perc kellett ahhoz, hogy kitisztuljon a látásom viszont a folyamatos öklendezés - ami eztán következet- meggátolt abban, hogy normalizálódjon a légzésem.
- Sajnálom- mondom ki hangosan, mikor már nem érzek semmi mást, csak az ürességet.
Szóval ilyen érzés lehetett...
Ilyen érzés lehetett, mikor Kenneth-et megfojtották....
Mert hallom őket,- a kínt és a szenvedést ami belőlünk árad.
- Takarodjatok innen!- üvöltöm, de úgy érzem mintha közben valaki a torkom után nyúlna és erősen ráfeszítene. Fulladozva köpöm ki a nyálamat egyenesen a koszos és mocskos földre, amin szétterülve táncolnak a homokszemcsék. Levegő után kapirgálva szívnám be a levegőt - amiben még jobban megérződik az izzadtság a félelem és a vér szaga,- de abban a pillanatban mégsem számít, nem érdekel semmi, csak azt hogy oxigént tudjak juttatni az összepréselődött tüdőmbe.
- Milyen érzés megfulladni?- a hang belevágott a szívembe majd még erősebbé tette a szorítást.
Körmömet belevájom a talajba, olyan erősen karmolom azt, hogy sikerül felsértenem ujjaim végét.
Iszonyatosan fájt, a két tenyér égette a nyakamat és minden egyes mozdulatomnál jobban szorította a torkomat.
- Kér...l...ek - minden hang keservesen lassan morzsolta végig az összeszűkült légcsövemet, már azt hittem hogy túl halk voltam ahhoz, hogy meghallják könyörgésem, de hirtelen a szorítás abbamaradt és elengedve a földre löktek.
Pár perc kellett ahhoz, hogy kitisztuljon a látásom viszont a folyamatos öklendezés - ami eztán következet- meggátolt abban, hogy normalizálódjon a légzésem.
- Sajnálom- mondom ki hangosan, mikor már nem érzek semmi mást, csak az ürességet.
Szóval ilyen érzés lehetett...
Ilyen érzés lehetett, mikor Kenneth-et megfojtották....
***
 |
| Romero |
Rémálmaim egyikére riadok föl a hajnali órákban. Azért hogy normalizálódjon a szervezetem muszáj volt egy picit várnom, aztán megdörzsölve a szememet elnyúltam elgémberedett kezeimmel a koszos padlón. Ugyanott fekszem, ahol előző este hagytam magam szétesni.
A földön fekve vízszintesen bámulom a rozoga és szétesni készülő mennyezetet. A vakolat fele már így is rég a földre hullott, és mindegy egyes sarkot beborította a penész. Furcsállva körbejárom tekintetemmel a helyiséget, ami csak még jobban szemem elé tárja, hogy ebből az épületből szinte semmi nem maradt meg, mert amint kiadóvá tették - teszem hozzá fölöslegesen, mert a kutyának sem kellett volna, - rögtön jöttek a fosztogatok, és amit csak lehetett elvittek.
Persze maradt néhány öreg bútor, de úgy látszik azok valahogy kimaradtak a sorból, és itt hagyva fognak szétkorhadni az egész gyárral együtt.
Még mindig nem tisztult ki teljesen a fejem a tegnapi vodkától, így még hagyok pár percet magamnak, hogy rendeződjenek a testemben a dolgok. Szemhéjam lehunyom és visszatérek egy kicsit a tegnapi gondjaimhoz.
Szánalmas vagyok amiért még annyi gerinc sem szorult belém, hogy végre összeszedve elhúzzak innét a picsába, de őszintén a faszom sem kíván ma Zayn-nel találkozni, sőt ha még elhozza a többieket, esküszöm fejbe lövőm magam valamivel.
Nyöszörögve feltápászkodok és próbálom megtalálni az egyensúlyom, amit egy asztal segítségével nyerek el. Kezemmel szorosan markolom annak a sarkát és azon támaszkodva megdörzsölöm a szemem, de hiába az eredmény nem akar eljönni, mert még mindig ugyanolyan összemosódott előttem minden tárgy.
Mi a szent szart ittam, ami ennyire kiütött?
A szám kiszáradt és a szemem majd összetapad, de veszek magamon annyi erőt és kínlódva nekiállok összeszedni a földön hevert festék spray-ket, majd bedobva őket a táskámba vissza se nézve hagyom ott a falra festett képemet. Ahogy jöttem, úgy távoztam, annyi különbséggel, hogy most szerencsére előbb érte el a talaj a lábamat, mint a seggemet.
A hajnali óráknak köszönhetően minden kicsit is normálisabb ember, még otthon alussza az igazak álmát, minthogy az utcán parádézzon másnaposan.
Az alkohol melegen tartó hője már elpárolgott a szervezetemből, ezért is rázta végig testem minden pontját a hideg. A lépteimet gyorsabbra állítom és utcáról-utcára rohanok haza, de nem csak az időjárás miatt teszem, hanem tisztában vagyok azzal, hogy előbb kell hazaérnem, mint Zayn.
A szemem csak egy pontra fokuszál, így nem veszem észre az előttem lévő tetszhalott pózban lévő Romero-t aki a padról bámulja az eget.
-Hé, te nyomorék! Gyere csak ide!
Persze maradt néhány öreg bútor, de úgy látszik azok valahogy kimaradtak a sorból, és itt hagyva fognak szétkorhadni az egész gyárral együtt.
Még mindig nem tisztult ki teljesen a fejem a tegnapi vodkától, így még hagyok pár percet magamnak, hogy rendeződjenek a testemben a dolgok. Szemhéjam lehunyom és visszatérek egy kicsit a tegnapi gondjaimhoz.
Szánalmas vagyok amiért még annyi gerinc sem szorult belém, hogy végre összeszedve elhúzzak innét a picsába, de őszintén a faszom sem kíván ma Zayn-nel találkozni, sőt ha még elhozza a többieket, esküszöm fejbe lövőm magam valamivel.
Nyöszörögve feltápászkodok és próbálom megtalálni az egyensúlyom, amit egy asztal segítségével nyerek el. Kezemmel szorosan markolom annak a sarkát és azon támaszkodva megdörzsölöm a szemem, de hiába az eredmény nem akar eljönni, mert még mindig ugyanolyan összemosódott előttem minden tárgy.
Mi a szent szart ittam, ami ennyire kiütött?
A szám kiszáradt és a szemem majd összetapad, de veszek magamon annyi erőt és kínlódva nekiállok összeszedni a földön hevert festék spray-ket, majd bedobva őket a táskámba vissza se nézve hagyom ott a falra festett képemet. Ahogy jöttem, úgy távoztam, annyi különbséggel, hogy most szerencsére előbb érte el a talaj a lábamat, mint a seggemet.
A hajnali óráknak köszönhetően minden kicsit is normálisabb ember, még otthon alussza az igazak álmát, minthogy az utcán parádézzon másnaposan.
Az alkohol melegen tartó hője már elpárolgott a szervezetemből, ezért is rázta végig testem minden pontját a hideg. A lépteimet gyorsabbra állítom és utcáról-utcára rohanok haza, de nem csak az időjárás miatt teszem, hanem tisztában vagyok azzal, hogy előbb kell hazaérnem, mint Zayn.
A szemem csak egy pontra fokuszál, így nem veszem észre az előttem lévő tetszhalott pózban lévő Romero-t aki a padról bámulja az eget.
-Hé, te nyomorék! Gyere csak ide!
Eszem ágában sem volt eleget tenni Romero akaratának, így mintha nem hallottam volna meg üvöltését, tovább lépdeltem mellette.
Hangja a reggeli órákban még fájdalmasan érte el a dobhártyám, bár nem mintha alapból nem lenne idegesítő a hangja, de most kótyagos fejjel szinte elviselhetettlen volt.
A padon fetrengve várta a megváltását, amit mindketten tudtuk, hogy nem igazán fog eljönni hozzá. Viseltes pólóját eláztatták az esőcseppek, sőt az összhatás kedvéért még valahogyan össze is piszkolta magát, az elvileg teljesen fehér póló ami rajta volt, mára már bebarnult. Ezt onnét tudom, mert én adtam neki pár napja.
Nem vacakolt a nadrággal, hisz nem is volt rajta.
Szerencsémre, hamar kapcsoltam és elfordultam tőle, a szemem épségét nem akarom tovább rontani. Nem akarok megvakulni attól a ragyogó szépségtől amit perpillanat képvisel.
- Kicsirigó, csak nem zavarba jöttél? Méghozzá, tőlem? - iszákos hangján érződött a gúny, de mégsem volt lebecsmérlő.Még a reggeli komaságom mellett is sikerült magamra erőltetnem egy vigyort, amit ő nem láthatott ugyan, de ott virított az arcomon.
- Egy félmeztelen hapsi látványa amint vergődik egy padon, felbecsülhetetlen- megtöröltem a szemem és próbáltam egy kicsit összeszedni magam annyira, hogy végre haza induljak. Romero csak egy indok volt, hogy továbbhúzzam az időt – Vigyázz, nehogy rád élvezzek!
Mihelyt sikerült belegondolnom mit is mondtam, visszaszívtam volna az egészet.
Könnyebb kimondani, mint belegondolni. Az öreg felnevettet, amiben szerencsétlen, szarrá ment hangszálai látták kárát.
Becsukom a szemem és magamba szívom a szmogos levegőt, igaz nem segített sokat de legalább megszívta magát a tüdőm.
Túl fáradt vagyok…
Igazából fogalmam sincs mire várok az út közepén, de ráfoghatnám ezt padon fetrengő emberre, viszont tudom, hogy nem lenne sok értelme beleképzelni a dolgok mögé a kreált hazugságom.
- Hát van egy rossz hírem, szépfiú! Mától osztozkodnod kell rajtam!- nem érdekelt volna a mondandója, ha közben nem csúszik le arról az átkozott padról, így nem adva más választást, minthogy felcibáljam őt a mocskos földről.
- Mennyit ittál?
- Mennyit ittál?
Röhejes, hogy pont én faggatom ki erről, mert jelen pillanatban én sem állok a magaslat csúcsán...
A jelenet abszurd volt, ugyanis egy kicsit sem tett azért, hogy megkönnyítse a helyzetemet, én próbáltam felhúzni őt a pocsolyából, míg ő kedélyen elszórakoztatta magát.
A jelenet abszurd volt, ugyanis egy kicsit sem tett azért, hogy megkönnyítse a helyzetemet, én próbáltam felhúzni őt a pocsolyából, míg ő kedélyen elszórakoztatta magát.
Megelégelem ezt és a földön hagyom, hülyékkel nem lehet mit kezdeni. Már pedig az öreg magasan vitte a prímet.
Vigyorgott és közben valamit dúdolt, kirepedt szájából csak egy halk szócskát ismételt újra és újra.
Kicsi rigó, kicsi rigó, kicsi rigó, kicsi rigó…
A ritmusa minden kilehelt szó után egyre jobban elnyomódott. Egy idő után rám nézett és eltátogta nekem az utolsó megrögzült szavát.
- Miért ismételgeted ezt folyton?- hangon kíváncsian csengett, tudni akarom, hogy milyen jelentést hordozz magával ez -a csupán két szóból álló- mondat.
Amióta ismerem ezzel azonosítom be. Egy öreg hajléktalan, aki nem akar semmi mást, csak az ő kis rigóját…
- Akkor talán elmondom, ha ideadod a gatyádat.- vigyorogva megráncigálta a nadrágom, majd szemtelenül megpaskolta csupasz lábszárát.
Megpaskolta?- végem van esküszöm, ha már egy vén fószerre ilyen szavakat húz ki belőlem a pia, akkor inkább soha többet nem iszom. Meg mi az hogy ráélvezek?! Jól van ügyes vagy Luke, kurvára ásd el magad.
- Hol van a múltkori cipő amit adtam?
A fél ruhatáramat letépte már rólam, de mégsem tartja meg őket soha.
- Lehet, hogy csöves vagyok, de ami kényelmetlen az kényelmetlen, sőt inkább elviselhetetlen volt az a szar amit rám tukmáltál.
Mi az, hogy rá tukmáltam? Az ő szokása, hogy mindenkinek a ruháit elcsórja, majd másnap szépen el is hagyja őket. Fogalmam sincs, hogy miért teszi ezt mindig, de lehet jobb nem is tudni erről. Ki tudja miért hagyja el folyton a ruháit...
Tudtam, hogy hazudik, hisz az egy márkás cipő volt…
- Bár most, hogy mondod, fázik a lábam.
Megforgatom a szemem és rávicsorítok.
- Na elmész a picsába már!
Felsóhajtok és utoljára ránézek amint vigyorogva és pofátlanul odanyújtja a kezét.
Gyorsan körbejárom tekintettemmel a környékünket, hogy megbizonyosodjak arról, hogy csak mi vagyunk annyira abnormálisak, hogy fél ötkor az utcán tartózkodjunk.
Bár Romero esetében ez nem meglepő…
A farmerom széléhez nyúlok és gyorsan lehúzom magamról. A reggeli fuvallat csípi a fedetlen lábam, de a tudatalattim nem ezzel foglalkozott, sokkal inkább Romero ígéretére összpontosult.
- Nem zavar, hogy csak sajnálatból teszem?
- Nem. Míg van rajtam valami. A híres Malik család göncei…
Előttem állva mutatta be a szerencsétlenkedését, miszerint még egy gatya felhúzásával is el lehet tökölni annyi időt, hogy az már lehetetlen.
- Mi tart ennyi időbe felhúzni egy gatyát? - türelmetlenül állok egyik lábamról a másikra miközben próbálom nem kiröhögni.
- A te kis úri segged el sem tudja képzelni, milyen is egy éjszakát egy rohadt padon tölteni a hidegben. - a mondat végére sikerült felcibálnia magára a vékony anyagot, majd lihegve folytatta, - De úgy látom, te sem otthon töltötted az éjszakát. - vigyorogva kacsintott egyet majd visszahuppant a rozoga padra.
Romero egy idő után röhögve haza küldött, és végül még azt sem mondta el amit ígért.
Furcsa egy ember az biztos, ennyi egyedüllét után én mát befordultam volna a saját kis világomba, de ő mégis nyit az emberek felé - még ha látja is, hogy azok csak lenézik őt.
A hideg égette a bőrömet, így futva tettem meg azt a pár métert a házunkig, de mihelyst megláttam megtorpantam és tágra nyílt szemekkel fürkésztem végig az ismeretlen járműveket a kocsi felhajtónknál.
Istenem, de kurva jó!
Sóhajtottam vagyis inkább nyögtem egyet és halkan megátkoztam magam amiért ilyen szerencsétlen vagyok.
Elkéstem, már itt vannak, én pedig egy szál pólóban és gatyában virítok.
Mindenesetre kíváncsi leszek Zayn fejére, ha meglátja majd az ő kis öcsikéjét közel másfél év kihagyás után.
- A te kis úri segged el sem tudja képzelni, milyen is egy éjszakát egy rohadt padon tölteni a hidegben. - a mondat végére sikerült felcibálnia magára a vékony anyagot, majd lihegve folytatta, - De úgy látom, te sem otthon töltötted az éjszakát. - vigyorogva kacsintott egyet majd visszahuppant a rozoga padra.
Romero egy idő után röhögve haza küldött, és végül még azt sem mondta el amit ígért.
Furcsa egy ember az biztos, ennyi egyedüllét után én mát befordultam volna a saját kis világomba, de ő mégis nyit az emberek felé - még ha látja is, hogy azok csak lenézik őt.
A hideg égette a bőrömet, így futva tettem meg azt a pár métert a házunkig, de mihelyst megláttam megtorpantam és tágra nyílt szemekkel fürkésztem végig az ismeretlen járműveket a kocsi felhajtónknál.
Istenem, de kurva jó!
Sóhajtottam vagyis inkább nyögtem egyet és halkan megátkoztam magam amiért ilyen szerencsétlen vagyok.
Elkéstem, már itt vannak, én pedig egy szál pólóban és gatyában virítok.
Mindenesetre kíváncsi leszek Zayn fejére, ha meglátja majd az ő kis öcsikéjét közel másfél év kihagyás után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése